fbpx

kezelések

csontpótlás nélküli eljárások

A lehető legkevesebb műtéti beavatkozással járó megoldások, akár teljes fogatlanság kezelésére

Bölcsességfogak eltávolítása

Akkor leszünk bölcsek, ha minél előbb eltávolítjuk ezeket a legtöbb esetben problémát okozó, rágásban részt nem vevő fogakat!

Amit a bölcsességfogakról tudnia érdemes…

Bölcsességfognak nevezzük a fogsorban álló utolsó, 3. örlő (molaris) fogat. A bölcsességfogaknak általában nincsen egy jól meghatározott alakjuk, nagyon változékony formákat mutatnak mind a koronai részeken, mind pedig a gyökereik számában és lefutásában.

A bölcsességfog nevét onnan kapta, hogy a többi maradó foggal ellentétben nem gyerekkorban törnek elő, hanem a felnőttkor hajnalán, vagy még később, amikor az ember már egy picivel érettebb, bölcsebb. A mai civilizált életünknek hála azonban ezek a fogak kezdenek feleslegessé válni, genetikus fejlődésünk most is tart és mivel pépes ételeink miatt szükségtelen a 3. örlőfogunk, ezért egyre inkább visszaszorul, elcsökevényesedik megjelenésük a fogazatban.

Attól függően, hogy milyen helyzetben vannak jelen a szájüregben megkülönböztethetünk normálisan áttört, rendellenes helyzetben részlegesen áttört, illetve teljesen csontban lévő át nem tört bölcsességfogat.

Hogyha a fog teljes terjedelmével a csontban helyezkedik el, totális retencióról beszélhetünk, melynek oka lehet a bölcsességfog rendellenes helyzete, növekedési iránya. A legtöbb teljesen csontban, illetve ínnyel fedetten lévő bölcsesség fog, bár nem okoz panaszt, minél előbb ajánlott az eltávolításuk, hiszen ottlétüknek értelme nincs, maguktól kinőni nem tudnak, ellenben idővel fertőződhetnek, begyulladhatnak és ez nagyon komoly fájdalommal és kellemetlenséggel járhat.

A részlegesen előtört úgynevezett parciális retencióban lévő bölcsességfogak is sok probléma okozói. Mivel kapcsolatban vannak a szájüreggel, ezért a szájüregi ártalmaknak ugyanúgy ki vannak téve mint bármely másik fogunk, ugyanakkor extrémen hátul helyezkednek el, részben ínnyel fedetten, ami miatt lehetetlenné válik a tisztításuk, így egy időzített bombán ülünk, ugyanis bármikor kialakulhat rajtuk egy mély szuvasodás. Ráadásul az íny és a fog közé beszoruló ételmaradékok hatalmas fájdalommal járhatnak, és jelezhetik a problémát amit ezeknek a fogaknak a szájban léte okoz. Ha mindez nem lenne elég, rendszerint az előttük lévő második nagyörlő fogat is károsítják, nyomják annak koronai részét és ezzel egy szuvasodás kialakulását segítik elő rajtuk nagymértékben.

Ha a bölcsességfogak teljesen áttörtek a legtöbbször akkor sem vesznek részt a rágásban, tisztításuk nagyon nehézkes, és a későbbiekben fogpótlás tartására is alkalmatlanok, így bármely nagyobb problémánál eltávolításuk a legjobb döntés.

Általánosságban elmondható a bölcsességfogakkal kapcsolatban, hogy akkor vagyunk a legbölcsebbek, ha eltávolítjuk őket azelőtt, mielőtt még panaszt okoznának.

Pontosan milyen problémákat okozhat egy bölcsességfog? 

–         destruálhatja, károsíthatja a 2. nagyörlő fog hátsó felszínét azáltal, hogy rendellenes helyzetben neki feszül. Így egy tisztíthatatlan kontaktfelszín jön létre a két fog között, és az ott kialakult gyulladás miatt nem csak a bölcsességfog, hanem az előtte álló 2. nagyörlőfog is veszélybe kerül.

–         A fogak torlódását idézhetik elő, komoly fogszabályozási problémát okozva ezzel. Fájdalom okozása nélkül, tehát panaszmentesen alakulhat ki ez a probléma, ami aztán csak fogszabályzással kezelhető, ezért jobb ezt megelőzni. Panorámaröntgenen természetesen előre látható minden ilyen probléma, így még azelőtt megoldható, hogy kialakulna az eltérés.

–         Az áttörési hajlamot nem mutató, állcsontban lévő bölcsességfog is veszélyes lehet, mivel kialakulhat rajta egy állcsontciszta. Ez a ciszta sokszor nem okoz fájdalmat, ellenben növekedése folytán a környező csont felszívódását okozza. Ez a ciszta hatalmas méreteket érhet el, mely később akár az állkapocs törését is okozhatja.

–         Ha a bölcsességfog csupán részlegesen tör elő, akkor a fogra ráboruló íny és a fog között egy tasak jön létre. Ebbe a tasakba beragadhatnak ételmaradékok, kórokozók juthatnak bele, melyek heves fájdalommal és duzzanattal járó gyulladás jöhet létre! Ha ilyenkor csupán a tüneteket (fájdalom, láz, duzzanat) szüntetjük meg, akkor azok időről időre újra vissza fognak térni, ezért a kiváltó okot, vagyis a félig előtört bölcsességfogat kell eltávolítanunk!

–         A bölcsességfogak, ha elő is tudnak törni teljesen, a legritkább esetben állnak a harapásnak megfelelően jó helyen, jó pozícióban a fogívben. Általában a fogívből kifelé, hátrafelé állnak, nem vesznek részt normálisan a rágásban, viszont tisztításuk szinte lehetetlen ezért előbb utóbb szuvasodni fognak. Ilyenkor is a fog eltávolítása mellett döntünk a legtöbb esetben, hiszen se normálisan záró tömés, se későbbi fogpótlás nem készíthető ezekre az extrémen hátul lévő, rossz tengelyállású fogakra.

Mire számíthat? Hogyan zajlik az eltávolításuk?

Egy egyszerű foghúzást se mindegy, hogy milyen szakértelemmel rendelkező fogorvos végez, hát még egy bölcsességfog műtétet!

A Vitadent Esztétikai és Implantológiai Centrumban két nagy gyakorlattal, szakértelemmel rendelkező, és a legújabb technológiák használatában jártas szájsebész végzi ezeket a beavatkozásokat. Biztos lehet benne, hogy nálunk jó kezekben van!

Minden eltávolítást megelőz egy panoráma röntgen, melynek segítségével megítélhetjük az anatómiai viszonyokat, megtervezhetjük az eltávolítás menetét. Amennyiben alsó bölcsességfogat szeretnénk eltávolítani, akkor ajánlatos egy CT felvételt is készíteni, amin pontosan követhetjük az alsó fogakat beidegző ideg (nervus alveolaris inferior) pontos elhelyezkedését, lefutását, illetve viszonyát a bölcsességfog gyökereihez. Erre azért van szükség, mert ritkán előfordulhat, hogy a fog gyökerei közvetlenül az ideg mellett helyezkednek el, vagy akár körbe is ölelhetik azt.

Látható tehát, hogy nagyon nagy-mértékben eltérhet az eltávolítása az egyes bölcsességfogaknak, azoknak anatómiai viszonyaitól függően!

Ennek megfelelően, ha a fog teljesen előtört várhatunk „sima, egyszerű” foghúzást. Ilyenkor a fog húzása nem ütközik anatómiai akadályba és az a rutin fogeltávolítás műszereivel elvégezhető.

Sokszor azonban ez nem ilyen egyszerű és műtéti feltárást kell végeznünk:

Régen ez a műtét volt az oly rettegett „vésés”, amikor a fog melletti csontot véső segítségével távolították el. Természetesen ezt ma már a rendelőinkben nem alkalmazzuk. A lehető legkonzervatívabb módon távolítjuk el fúrók és mikrosebészeti eszközök segítségével a fogat körülvevő szöveteket, hogy azt a legkisebb traumával emelhessük ki. Előfordul, hogy a fogat, illetve gyökereit is több részre kell választanunk (szekcionálnunk) hogy azokat ki tudjuk emelni a környező képletek, idegek sérülése nélkül. A műtét végén varratokkal zárjuk a sebet, hogy a gyógyulás gyorsabb, és eseménytelenebb lehessen.

Fontos kiemelni, hogy minden beavatkozásunk teljes érzéstelenítésben történik, hogy önnek a lehető legkevesebb kellemetlenséget kelljen elszenvednie.

A műtét után érdemes pár napot kíméletes tevékenységgel, pihenéssel tölteni. A műtéti területre kívülről felhelyezett hideg borogatás is jótékony hatású, illetve ajánlott fertőtlenítő hatású szájöblítők használata, amiknek hála gyorsabb lesz a seb gyógyulása. Amennyiben szükségesnek ítéljük, antibiotikus terápiával támogatjuk a bölcsességfog eltávolítását, illetve természetesen fájdalomcsillapítót is adunk önnek, hogy a beavatkozás utáni napok se teljenek fájdalommal.

Várjuk bejelentkezését, hogy mielőbb megszabadíthassuk ezektől a panaszt okozó fogaktól, melyek oly sokunk életét megkeserítik!