mosolygaléria

Irányított implantációs műtétek

Nobel Guide. Az implantátumok beültetése navigáltan, CT segítségével történik.

Nobel Guide navigált implantáció

Katalin rögzített fogpótlást szeretett volna meglévő felső kivehető pótlása helyett.

Kiindulási állapot:

Itt is szeretnénk felhívni a figyelmet az irányított implantációs műtétek előnyeire: A legtöbb esetben nem szükséges feltárás, nincs utóvérzés, nem dagad fel pácienseink arca a műtét után, és az implantátumok pontosan oda kerülhetnek, ahová terveztük őket.

Kezelés:

A felső kivehető pótlás ebben az esetben nem csupán az átmeneti fogpótlás szerepét tölti be, hanem ez alapján határozzuk meg a beültetni kívánt implantátumok pontos helyzetét is. CT felvétel alapján tervezünk, majd számítógép (CAD-CAM) segítségével faragjuk ki a fúróvezető sablont, amit a műtét során fixen rögzítünk a szájban.

Látható az utolsó képen, hogy a beületett implantátumokon lévő úgynevezett ínyformázó zárócsavarok mellett nincs vérzés és duzzanat.

Az implantáció így sokkal kevésbé megterhelő, és egészen pontosan tervezhető!

vitadent pécs ünnepi nyitva tartás

Kedves Pácienseink, Barátaink,

Szeretnénk tájékoztatni Benneteket, hogy fogászatunk és fogtechnikánk december 17. és január 4. között zárva tart.

Ebben az időszakban időpontot kérni a következő évre az info@vitadentpecs.hu-ra küldött e-mailben tudnak.

Addig is kívánunk mindenkinek örömteli, fogfájásmentes készülődést, békés és boldog Ünnepeket, valamint jó egészséget!

Szeretettel,
A Vitadent Csapata